Szászcsávás Zenekar

Jámbor István Dumnezu (1951) first fiddle, voice

Jámbor István Dumnezu (1951) first fiddle, voice

Szászcsávás (az 1913-as helységnévtár szerint Csávás, románul Ceuas) 900 lelket számláló kisközség Erdélyben, a Kis-Küküllõ (Tîrnava Mica) völgyében. A falu lakóinak többsége magyar, további kb. 20%-a cigány.
Szászcsávás kivételes helyet foglal el a magyar zenetörténetben: a magyar népi éneklésben teljesen általános egyszólamúság kivételeképpen talán az egyetlen olyan falu, ahol több szólamban énekelnek. Ez a XVIII. század végén, a nyugati egyetemeket megjárt protestáns teológusok által meghonosított többszólamú templomi éneklés folklorizálódott formája. A kutatások szerint a szászcsávási kórushagyomány az egymástól a szólamok számában, a szerkesztés elveiben különbözõ iskolák közül a bázelire vezethetõ vissza. A faluban ma is mûködik az ötszólamú kórus, a falu minden magyar lakosa — az iskolástól az idõsekig — énekel, a szólamok apáról fiúra öröklõdnek. A kórus fellépésein kívül az istentiszteleteken, lakodalmakban, mulatságokban is több szólamban énekelnek. Az ilyen mulatságokban a népies mûdalok dominálnak, de énekelnek nótákat, népdalokat, táncdallamokat is.

Jámbor Ferenc Tocsila (1970) kontra, dance, fiddle

Jámbor Ferenc Tocsila (1970) kontra, dance, fiddle

A hangszeres zenével Erdélyben hagyományosan a cigányok — a II. világháború elõtt rajtuk kívül még a zsidók — foglalkoztak, lakodalmakba, mulatságokba õket fogadták meg. A csávási cigány zenészek több nemzedékre visszamenõen a környék híres muzsikusai: bár a kórusnak nem tagjai, az énekeket õk is jól ismerik, és az átlagosnál zeneileg igényesebb közönségük a gyenge muzsikusokat nem tûri meg. Az erdélyi mérték szerint jómódú faluban a cigányok alkalmi mezõgazdasági munkából és téglavetésbõl tengõdve külön telepen, cigánysoron élnek. A nyomorúságos körülmények közül való kiemelkedés egyetlen lehetõsége a zenélés. A cigányok közül igen sokan játszanak valamilyen hangszeren: fõleg vonóshangszeren, újabban tangóharmonikán, dobon, szaxofonon, elektromos orgonán is. A faluban ma is több zenekarra való zenész él. A CD-n kerültük a hagyományos hangzásba nem illõ hangszereket, így itt az a vonóshangzás hallható, amely egy nemzedékkel korábban még általános volt az erdélyi népi tánczenében, és amelyet a hozzá tartozó repertoárral együtt mára egyre jobban kiszorít az elektromos zene.

Csányi Mátyás Mutis (1953) bass, dance

Csányi Mátyás Mutis (1953) bass, dance

Szászcsáváson a vonószenekar alapvetõ felállása a hegedû-kontra-bõgõ hármas. A hegedû a klasszikussal megegyezõ; a kontra az Erdélyben általános, egyenesre vágott pallójú a-d1-g hangolású brácsa, amelynek három húrja egyszerre szólal meg. A bõgõrõl az E húr hiányzik, csak az A, D, G húrokon játszanak. Húsz-harminc évvel ezelõtt a kontra helyett a primkontrát használták, Mezei Ferenc “Csángáló” 12 évesen elsõ bálját még ezen muzsikálta. A primkontra a hegedû áthangolásával készül, a1-d1–g húrjai szintén egyszerre szólalnak meg. Játékmódjára a kontránál alkalmazott, dúr hármashangzatokon alapuló harmóniakíséret mellett a hegedû által megszólaltatott dallam hangjainak kijátszására, vagy minél hûbb követésére való törekvés volt jellemzõ. Ma önmagában a hegedû kíséretére már nem használják, de alkalmanként, a kontra mellett kiegészítõ hangszerként még igen. Régebben gyakran cserélték a kontra d1húrját d-re; ezt a “mélyhúros” kontrát az énekek kíséretéhez, és nem a tánchoz használták. A három tagú alapfelállás kiegészülhet másik prímással és kontrással.

Csányi Sándor Cilika (1959) fiddle

Csányi Sándor Cilika (1959) fiddle

A Szászcsávási Zenekar magja a Dumnezu ragadványnevû Jámbor István prímás; testvére, Csányi Mátyás Mutis bõgõs; és sógoruk, Mezei Ferenc Csángáló, a kontrás által alkotott együttes. 29 éve játszanak együtt. Mindhárman Csángáló nagyapjától, a halála után harminc évvel is emlegetett híres prímás Horvát Mezei Ferenc-tõl, a Vén Kránci-tól tanultak muzsikálni. Õket egészítik ki a fiatalabbak: Csángáló unokatestvére, Mezei Levente Leves prímás; Jámbor István és Csányi Mátyás öccse, Csányi Sándor Cilika prímás; és Csángáló fia, a CD-n kontrán hallható Jámbor Ferenc Tocsila prímás. Fõ hangszerükön kívül valamennyien jól játszanak a többi hangszeren is, és általában kiváló táncosok. Alapvetõen a zenélésbõl élnek.

A szászcsávási zenészek repertoárja rendkívül széles. Ennek egyik oka, hogy magyaroknak, románoknak, cigányoknak egyaránt muzsikálnak; Jámbor István, Mezei Ferenc és Csányi Mátyás pedig fiatalkorukban az azóta Erdélybõl javarészt kitelepült szászoknak is játszottak. Közvetlen vidékükön, a Kis-Küküllõ Dicsõszentmárton (Tîrnveni) és Balavásár (Balauseri) közötti részén kívül más, távolabbi területekre is megfogadják õket: a magyarok Magyarózd (Ozd), Magyarszentbenedek (Sinbenedic), a Nyárádmente (Niraj), a Székelyföld és Balázsfalva (Blaj) vidékérõl; a cigányok és románok az említetteken kívül Marosludas (Ludus), Marosújvár (Ocna Mures) környékérõl és a Nagy-Küküllõ (Tîrnava Mare) mentérõl is.

Mezei Levente Leves (1969) fiddle, dance

Mezei Levente Leves (1969) fiddle, dance

A repertoár vidékenként és nemzetiségenként eltér. Hagyomány Erdélyben, hogy ha a menyasszony és võlegény egymástól távol esõ faluból származik, akkor a kétféle vidékrõl való rokonság számára a lakodalomba két zenekart fogadnak meg. a gy a szászcsávási zenészek gyakran eljutnak a Belsõ-Mezõség, Kelet-Mezõség távoli falvaiba is, bár ilyenkor néhány helyhez kötõdõ speciális dallamon (pl. menyasszonykísérõn) kívül csak saját vidékük táncait kell muzsikálniuk.

A Szászcsávás környéki hagyományos magyar táncrend sûrû verbunk-ból, csárdásból, székely verbunkból, féloláhosból és szökõbõl áll. A sûrû verbunk a Kis-Küküllõ vidékén általános gyors tempójú férfitánc, a pontozó helyi neve. Ma már csak kevesen táncolják. A csárdás széles tempóhatárok között elõforduló fenthangsúlyos páros tánc; a szökõ ennek gyors tempójú változata, amiben újabban a páros forgás mellett, talán éppen a cigány táncok hatására a párt elengedve való figurázás is elõfordul. A féloláhos a lenthangsúlyos székelyföldi forgatós egyszerûbb helyi változata. A székely verbunk szintén a Székelyföld felõl terjedt el. Régebben a férfiak szólóban, esetleg párjukkal szemben figurázva járták; ma általában páros csárdást táncolnak rá. A közeli Magyarózd környéki magyarok szóló férfitánca a lassú pontozó. Ennek lassú formája a szegényes; kevesek által ismert gyorsabb, speciális változata az öreges pontozó.

Mezei Ferenc Csángáló (1951) kontra, primkontra, dance

Mezei Ferenc Csángáló (1951) kontra, primkontra, dance

A Szászcsávás környéki cigányság táncai a még ma is általánosan ismert sûrû verbunk, csárdás és szökõ. A csárdás idõsebbeknek, házasoknak játszott változata a lassú csárdás. A cigány székelyverbunk egy székely verbunk dallamra táncolt szóló cigány férfitánc.

A nemzedékek váltásával a tánchagyományok egyszerûsödése és a zenei ízlés változása figyelhetõ meg. Magyarok esetében a rádióból hallott népies mûdalok, “magyar nóták” szorítják ki a hagyományos dallamkincset, miközben a divatból kiszoruló dallamokat átveszi, illetve megõrzi a cigányság. Sok olyan dallamot, amelyet a zenészek fiatalabb korukban az idõsebb magyaroknak muzsikáltak, a maiak már “cigány”-nak tartanak. Más dallamok, pl. a sûrû verbunk, egyes csárdások magyaroknak, cigányoknak, románoknak egyaránt játszhatóak. Eltérések vannak ugyanakkor az elõadásmódban: cigányoknak játszva a csárdás gyorsabb és gazdagabban díszített; a hallgatók és asztali nóták esetében régiesebb, magyaroknak ma már nem játszott díszítésmódot alkalmaznak.